|
Vissza a
kezdőlapra
Róma kulcsai
Tanmese az analógiák kedvelőinek
(Atilla
a KöR-iS-TeN ostora volt!)
„A mennyország kulcsai Szent Péternél vannak!” - így tartja a
keresztény köztudat jó néhány évszázada. Jézus Krisztus Kéfásra
(„Kőszikla”), a későbbi Szent Péterre alapozta egyházát. Az analógiás
gondolkodás – régen ez nem okozott nehézséget – eredményeként a
mennyország kapujában álló cerberus (kulcsár) szerepkörében látjuk
viszont a Simonból lett Pétert. Egyházatyák tudni vélték, hogy
tulajdonképpen két kulcs lóg a derekán, az egyik a mennyországé, a
másik a pokol kapujáé. A közmegegyezés ebben teljes volt.
Szent Pétert a Római Birodalom területén ölték meg. Kicsit később
különös jelenségnek lehettünk tanúi. Róma – korábban a keresztények
ádáz ellensége – Szent Péter örökösének adva ki magát, a „Földi
helytartó” szerepkörét vindikálta magának. Ettől fogva Szent Péter
kulcsai is – szimbolikusan legalábbis – Rómára szálltak. Az öröklésnek
ezt az addig még nem ismert fajtáját nem volt (túlélő) aki
megkérdőjelezze. Bizánc is csak irigykedett, a „kapupénzből” akart
inkább részesedni.
Róma kulcsairól akkor hallunk ismét, amikor Kr.u. 451.-ben Atilla
seregével Róma kapuinál megáll. Róma püspöke elébe megy – az
ellenállás reménytelennek tűnik – és megadása jeléül Róma kulcsait –
egy kispárnára helyezve – Atilla lábai elé teszi. Atilla nem szállta
meg Rómát (járványveszély volt a pangó vizek miatt), viszont a
kulcsokat és a párnát (a benne lévő évi adóval együtt) nem hagyta ott,
hanem („szimbolikusan”) magával vitte. Hogy hová? Hát a
Kárpát-medencébe, ahol akkoriban a főhadiszállása volt.
A következő képen a kulcsok hűlt helyét látjuk, a „kulcslyukat”, amit
ma Szent Péter térnek hívnak. (1. kép) Hogy ezt a „kulcsátadást”
másképpen mesélték idáig? Hogyha az egyetlen szavahihető szemtanú,
Atilla mellettük tanúskodna, még el is hihetnénk. Hiszen Ő látta –úgy
mondják – a két arkangyalt a lángpallossal, akiktől megrettenve sarkon
fordult. De Atillának nem volt igazán alkalma a hírügynökségeknek
nyilatkozni minderről, mert nem sokkal később gyanús körülmények közt
elhunyt.

1. kép - Róma, Szent Péter tér (a „kulcslyuk”- a kulcsok hűlt helye)
A
kulcsoknak itt kell lenni valahol a Kárpát-medencében ! Arról nincs
tudomásunk, hogy időközben visszaszármaztatták volna. Keresésünk nem
volt hiábavaló, mert a Parlament kupolatermében nyomára is bukkantunk.

2. kép - A Szent Korona
A Szent
Korona zománcképei között ott van Szent Péteré is, oldalán a
kulcsokkal! (3. kép)

3.kép - Szent Péter a kulcsokkal
Mi
ebből a tanulság ? Először is az, hogy Róma püspökei , a későbbi
pápák, több mint ezerötszáz éve „jogosítvány nélkül vezetnek”!
Atilla – a „KöRiSTeN ostora” – tulajdonképpen bevonta az önjelölt Róma
és Bizánc „jogosítványát” (Bizánc kapuinál Kr. u. 447.-ben járt !)
Tette ezt a KöRiSTeN-t, a „teljességet” kifejező Szent Korona
birtokában, amelynek nyilvánvaló igazságát ez a két „elhajló” szekta
megkérdőjelezte azzal, hogy attól eltérő (hamis) világképet hirdetett.
Tudniillik az eredeti (égi)Atya, (”iS”) + (Föld)Anya („KöR”) + „kapcsolat”(melynek
gyümölcse a Fiú) („TeN”) háromság nem helyettesíthető az Atya,
Szentlélek, Fiú háromsággal, melynek a természetben nincs analógiája.
(Csomor Lajos kimutatta, hogy a Szent Korona egy-két évtizeddel
korábban készült és így már Atilla birtokában lehetett.)
A Szent Korona mintegy illusztrálja a három szereplő : Róma, Bizánc és
Atilla viszonyát egymáshoz. A korona testének (2. kép) 3 fő
alkotórésze közül a GöRög (KöR) betűkkel ellátott abroncs Bizáncnak
feleltethető meg, a laTiN (TeN) betűs pántok Rómát jelképezik, a
harmadik elem a párta – balról jobbra írt rováS (iS) jeleket tartalmaz
és így (a rovást is tudó) Atillára vonatkoztatható. (4. kép)

4. kép - A párta közepén Jézus zománcképe
A
rovásjelek olvasata magyarul „sz” és „n” , a másik oldalon „b” és „n”,
viszont ugyanakkor görög betűkkel is értelmes olvasatot kapunk: (I-C
és X-C)

5. kép
A
zománcképen megidézett Jézus Krisztus „(h)é-iZ-u” nevéből és a
nevének körökbe írt rövidített változatából „I-C” és „X-C” ugyancsak
az iS gyök hámozható ki.
Láthatóan Atilla a Szent Korona birtokosaként Jézushoz közvetlenül
kapcsolódik, Ő a szellemi örököse. Szent Péter kulcsai is a Szent
Koronával koronázott (mindenkori) uralkodót illetnék meg!
Róma mindazonáltal szorgalmasan szedte a kapupénzt, amit „tizednek” is
neveztek. (Atillát persze befeketítették, minden ocsmányságot
híreszteltek róla). A Vatikánban felhalmozott kincseket szemlélve
képet alkothatunk a bevétel nagyságáról. A tizednek közben leáldozott,
most már a vatikáni múzeum bejáratánál fizethetjük ki (egyáltalán nem
szimbolikusan) a kapupénzt.
2010. január 20.
Berényi László Géza |